|
 |
|
|
|
|
|
|
Régen volt
már, amikor még a nagymamámat
kértem meg, hogy próbálja ki az
általam összeeszkábált
elektromos kütyüket. Visszagondolva, akadt dolga
rendesen. Azóta elvégeztem egy
szakirányú iskolát, így
már magam is bátran
kísérletezhettem alkotásaimmal.
Önmegvalósításom
következő fejezete a képzőművészet
megismerése volt, ahol gyakorolhattam a
festészetet és a
grafikázást. Fekete fehér
grafikáim alakzatai szinte adták magukat, hogy
térbe helyezzem őket. Erre a legkézenfekvőbb
megoldásként a gipszet találtam
alkalmasnak. A gipsz természetessége
és fehérsége fogott meg, mindamellett,
hogy könnyen megmunkálható és
formázható. Szobraim térbeli
látványának
fokozásához jött az ötlet -
hogy szakmámmal összekapcsolva -
fényforrásokkal
próbálkozzak. Ez vezetett a
gipszlámpák megalkotásához.
Kezdetben csak saját lakásom
díszítésére
készítettem őket, de látva ismerőseim
elismerő reakcióit, bíztató szavaik
hatására gondolkodtam el azon, hogy komolyabban
kezdjek el velük foglalkozni. Remélem
alkotásaimmal megvalósíthatom
álmaimat, és ismertséget szerzek.
Kazamér
Zoltán
|
|
lámpa,
lámpák, hangulatlámpa,
hangulatvilágítás, uv,
uvfény, fény,
dísz, díszlámpa,
ajándék,
nászajándék, esküvő,
karácsony,
születésnap
szülinap,
világítás, lakás,
épület,
falilámpa, fa, asztali, uvlakk, uvfesték